Rendszeres olvasók

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: extrém smink. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: extrém smink. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 29., kedd

Jigsaw és no name - halloween arcfestés

Valami olyat akartam ami gyorsan készen van, ha ránéznek akkor egyből ismerős lesz. Így esett a választás  Jigsawra.
Csenge pedig szeretett volna valami, nem szépet. Ezt kapta, kopott, szakadt bohóc.


2013. október 18., péntek

Monster High School sminkek Halloweenra

Eddig mi kimaradtunk ebből az őrületből. De elkezdődött az iskola és ott aztán érik hatások a gyermeket. Igaz továbbra sem láttunk még egyetlen részt sem belőle, de levonóink már vannak, és persze a karácsonyi ajándéklistán is szerepel egy ilyen baba. Pontosabban Operetta.


2013. október 11., péntek

Kezdődjön Halloween - Kopott hasbeszélő bábu step by step (a halott menyasszony alapja)

Aki Facebookon követ, az láthatta, hogy a napokban több Monster HS festést csináltam Csengének.
Mivel már jobban vagyok (köszönhető az antibiotikumnak), úgy gondoltam csinálok én is magamra valamit.

Mivel az egyik kedves olvasóm kérte a halott menyasszony festést lépésről lépésre, így annak az alapjára elkészítettem egy hasbeszélő figurát.


2012. május 22., kedd

7 főbűn - lustaság

Suzie PP versenyre versenyen kívül visszahívta a kiesett játékosokat, hiszen a heti választott téma a 7 főbűn lett.
Mindenki választhatott magának egy neki tetsző, vagy hozzá közelálló bűnt.

Számomra nem volt kérdés, hogy  a lustaságot fogom választani, rá is készültem rendesen. Eldöntöttem, hogy szombaton délután amíg alszik a kisasszony, addig el is készítem. De a lustaságom erősebb volt, így vele együtt elaludtam. :) Igaz ezt a nap bármely szakában és bárhol képes vagyok a jelenlegi áldott állapotban produkálni.

2012. május 12., szombat

Maszkabál - projecten kívül

Ugyan a versenyből már régen kiestem, de a mostani téma nagyon tetszett, így versenyen kívül elkészítettem az én verziómat.

De én már készítettem egy pár Karneváli sminket.


2012. május 6., vasárnap

Boldog anyanapot!!!

Fény-árnyék

Nesztelen kúszik a Földön az árnyék
nem hagyja magára soha a fényt,
kőkemény utakon, nem könnyű játék:
kergetni folyton a csöppnyi reményt

oly sokszor rálépnek, más árnytól fél is
a sötétség az, mi elrejti őt,
ereje fogy tán, de szüntelen mégis
követi Napját, a kedves szülőt...

szemével öleli drága jó anyját,
érzi, hogy nem másért, csak érte él,
szívében őrzi az angyali hangját:
"Szeretlek gyermekem erős legyél!"

...vele van mindig, mint fénnyel az árnyék
érti a csendnek is minden neszét:
Ma nem kell a szó, a fényes ajándék..!
...áldjad meg Isten az anyák nevét!

2012. április 23., hétfő

Project Pretty 1. - Vámpírok bálja

Tegnap ígértem, hogy amint kikerülnek a fotók Livin' Pretty oldalra, utána én is írok róla egy bejegyzést. 
Egész nap tűkön ültem, vártam, hogy lássam a többiek munkáját. Ami a legszebb az egészben, délután kiderült, hogy nem csak engem érdekelt, hanem a férjem is egyből azt kérdezte amikor hazaértünk, hogy milyen lett a többiek versenysminkje.

2012. április 9., hétfő

Megjött a húsvéti nyúl is :)

Ha már répatortát sütöttem gondoltam stílszerűen kellene felszolgálni :) Na jó, nem akartam a családot sokkolni, így csak később készült el a nyuszi festés.

Kívánok Nektek még a hátralévő pár órára kellemes húsvéti ünnepeket és kevés büdös kölnit.

 
 
 
 
 Ha már jönnek locsolni, akkor én őket szívesen fogadnám:


2012. január 25., szerda

Globális felmelegedés

Nem félreérteni a címet :D
Régebben amikor nagyon beleakartam vetni magam a testfestők világába, nagyon sok képet és újságot átnyálaztam. Egy kép a tegnapi álmatlanságom és szenvedésem közepette valahogy beugrott. Mivel Csenge festeni akart, úgy gondoltam, hogy elalvás helyett én is festek csak éppen magamra. 

 
Na hogy tetszik? Jöhetnek még ilyenek farsangra?



2012. január 7., szombat

A kis hableány - Princess project

Karácsony előtt Csengével volt szerencsénk megnézni a Disney on Ice Hercegnős műsorát. Ma azokat a képeket vágtam amiket ott készítettem és ihletet kaptam tőle. Igaz nem volt vörös parókám, csak kék, így én vagyok Ariel egyik barátnője vagy testvére. :)

Hát sikerült vagy 1 órát eltöltenem ezzel a sminkkel, mire a strasszokat és pikkelyeket felragasztottam.
 
 


2011. október 31., hétfő

Halloween sminkek - Vámpír, Kétarcú...

Még kihasználtam az alkalmat és az időt amíg Csenge aludt. Az unaloműzés ( és a vasalás helyettesítését) eredményét látjátok.

Kezdjük két szolidabb, kevésbé bevállalós sminkkel.
 
 

Telihold:

Itt már durvultam. Vámpír:
 
Nem maradhatott ki egy kis arcfestés sem:
Hát ennyi, végen van a borzongás hónapjának sajnos. Én nagyon élveztem. Ha van rá igény akkor havonta 1-1 ilyen rémisztő sminkhez vagy festéshez azért visszatérek.



2011. október 28., péntek

Halott menyasszonyok - step by step

Készítettem kettő halott menyasszonyos festés. Az egyikhez dekorkozmetikumokat használtam, a másiknál csak arcfestéket.

Az első:
Fehér arcfestékkel az egész arcomat lealapoztam. Ehhez lehet használni nagyon világos alapozót is, de akár hanyagolható is ha nincs egyik sem.

A következő lépés a pirosítás, akarom mondani a kékítés.
Sajnos a szemöldökömet az istennek nem sikerült eltüntetnem.

Az egész szemhéjamat kifestettem kékre.
Majd feketével adtam neki egy keretet.
Szemöldök vonalig eldolgoztam a feketét és az alsó vonalra ragasztottam a műszempillát. Ha nincs festhető is helyette. A saját szempilla és műszempilla közötti területet fehérrel festettem ki.

A számra rózsaszín és egy kis szürke került. Valamit a kékítésre egy kis sötétszürke. Valamint botrányosan, de festettem egy új szemöldököt.
 
 
 


A könnyebbik változatnál az egész arcomat kékre festettem. Ez a változat annak áll jól (velem ellentétben) akinek nagyon sok hely van a szemhéján.
A szemhéjamat fehérre festettem.
Majd feketével körbekontúroztam és belefestettem a szembogarat.
Jöhet ismét a próbálkozás a szemöldökkel, valamit szürkével árnyékolás az arccsont alatt.
A szám megint rózsaszín és szürke.
 
Amíg én festettem a gyermek is alkotott a festékeimmel.