Rendszeres olvasók

2012. április 22., vasárnap

HAUL! Miért is szeretek turiba járni? (és próbálkozás sminkversenyre)

Mert olyan kiegészítőket találok, amik szerencsére utána nem jönnek velem szembe az utcán. 
Nem vagyok ilyen téren háklis, de ha már a ruhákat tömeggyártásban végzik, akkor legalább a cipőkkel, táskákkal lehessen egy kicsit elütni. Most csak a kolléganőmet kísértem el, de amikor megláttam a cipőt, tudtam, hogy ő rám várt, hiszen már több mint 2 hete hoztak új árút. 
Táskát nem akartam, de őket nem tudtam ott hagyni.


2500 Ft volt és vadonatúj :)
 
1500 Ft.
A borítéktáska 2000 Ft volt és egy Joy lazán elfér benne.

Aztán itt volt a hétvége, nagyon sokat agyaltam a verseny témáján és a kivitelezésen. Először az Operaház fantomját csináltam meg, de nem voltam vele megelégedve, ezért éjszaka megálmodtam egy másik sminket, egy másik musicalből. (erről majd holnap, miután kikerült a blogra a többi versenyző képével együtt)

De gondoltam megosztom veletek az első próbálkozást. A bőröm azért csillog, mert az egészet beborítottam pigmenttel. :P
 
 
Persze ha én elkezdtem festeni, Csenge sem maradhatott ki a sorból. Ő az apját akarta "telemázgálni", de csak a karjáig jutott (ja, és ő is fényképezte le).


13 megjegyzés:

  1. a boríték táska szuper!!! és a cipő is. Szerintem ez a smink is nagyon jó lett!

    VálaszTörlés
  2. Hú, az a cipő, vétek lett volna nem megvenni :]
    A smink nagyon tetszik egyébként, bár a musicalekért nem vagyok oda :$

    VálaszTörlés
  3. úúúúúú az az utolsó tatyó *.* melyikben voltál? én eddig egyszer voltam a szent anna hádában (azt hiszem az az :D), és az szerintem jó hely :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abban még nem voltam, de mondták már mások is, hogy jó. Én az MSZP székház mellettibe járok, az esik útba.

      Törlés
  4. Viki!
    Hol van ez a turi?Mármint Miskolcon hol? :)

    VálaszTörlés
  5. A borítáktáskát kérem. MOST! :D Szuper cuccok, a smink nagyon vagány! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D Eddig nem voltam értük oda, de ez nagyon megtetszett.

      Törlés
  6. Ez a turi engem is érdekelne, ugyanis én is Miskolc környékén lakom:) A borítéktáska valami eszméletlenül gyönyörű. Nagyon jó vétel volt, szívből gratulálok hozzá!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a Corvinon (az MSZP székház melletti) Háda.

      Törlés
  7. Nagyon-nagyon klassz a cipő, tényleg egyedi, stílusos, nőies.
    Kislányod is nagyon kis kreatív, ügyes:-)
    Alix

    VálaszTörlés