Rendszeres olvasók

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szilveszteri smink. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szilveszteri smink. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 1., vasárnap

Szilveszter esti OUTFIT, smink és egyéb személyes bolonsdágok :)

 Nem túl nagy hangulatban vágtunk neki az éjszakának, de úgy voltam vele, hogy majd csak kialakul valami. Ha máshogy nem , akkor majd a megivott alkohollal egyenes arányban. Itthon elfelejtettem fotót készíteni a sminkről és a ruhámról és buli közben jutott eszembe, hogy ígértem nektek róla posztot, úgyhogy fogtam a gépet és felmentem egyedül az emeletre lőni egy két képek, addig amíg képben voltam.

A sminkemet a ruhámhoz igazítottam.
 
 
 
A képeket látva megszületett a következő projekt ötletem ami majd az alapozókról fog szólni, hiszen a képeken is látszik, hogy az ígért matt hatás a fasorban sincs.
A paróka sem maradt itthon persze:
A felsőm azért tetszett meg, mert ápol és eltakar (van mit, mert az ünnepek túl jól sikerültek kaja szempontjából) Az ugyan nem lett lefényképezve, de a háta teljesen nyitott.
Nem tudom, hogy mit találta ennyire ijesztőnek a férjem :)
A végére pedig jöjjön egy kis személyeskedés. Mindenki más összesíti az elmúlt évet kedvencek, elért sikerek alapján, de erre most semmi erőm és energiám.

Ezt a TAG-t Zsancinál láttam.
Név: Viki

Piercingek: valahogy soha nem vonzott a dolog, talán, ha szép kockás hasam lenne akkor bevállalnék egy köldökpiercinget.
Tetoválások: a hátamra Mucha a Tánc képe van varrva
Magasság: 160 cm (ez inkább mélység)
Cipőméret: 36
Hajszín:Vörös és szőke árnyalati, de ez nálam követhetetlen
Szeplők: nincs
Mottó:"Ha a szeretetben boldog akarok lenni, két dologtól kell megszabadulnom: attól a félelemtől, hogy nem fognak eléggé szeretni, és attól a vágytól, hogy a másikat birtokoljam. Aki ugyanis fél és birtokolni akar,végül mindent elveszít. "
Szerelem: 15 éve
Szeretnél valahol máshol élni? Igen.
Úgy gondolod, attraktív vagy? Néha igen néha nem.
Milyen sampont használsz?  változó
Mitől félsz? Nem tudom, erősen gondolkodom, de nincs ilyen azt hiszem (vagy csak nem jut eszembe semmi)
Szereted a hullámvasutat? Egyszer ültem a régi Pesti hullámvasúton, de az nem hagyott bennem maradandó emléket. Egy olyan igaz nagyot szívesen kipróbálnék.
Az utolsó...
Film, amit láttál?  Na ez a kérdés egy gyerekes szülő esetében elég kacifántos, mert szinte csak mesefilmeket nézünk. Én mire filmet tudnék nézni elalszom. Igaz most karácsonykor 2x megnéztük az Igazából szerelmet.
Film, amit megvettél? Itt is a mesefilmek szerepelnek.
Szám, amit hallottál? Adele - Someone Like You
Szám, amit letöltöttél? nem szoktam letölteni
Személy, akit felhívtál? férjem (elkeveredtünk egymás mellől ma a Dixie koncerten)
Személy, aki felhívott? anya
 Tv műsor, amit láttál? Láthatatlan madárfotós
Személy, akire gondoltál? öcsém

Kedvenc...
Dolog: ilyen sok van, minden ami örömet okoz
Sport: port de brass, kettlebell, hot iron (de régen voltam, menni kellene újra)
Ruhák: cipőmániás vagyok, szerinted tudok választani?!
Film: családi, romantikus, vígjáték, akciófilm
Autó: nagy kedvencem az Alfa Romeo 147-e volt
Sorozat: Dr. House, CSI, dr Csont, de imádom a vígjátéksorozatokat

Előfordult már...
Hogy sírtál egy fiú miatt? Igen
Hogy sírtál egy lány miatt? nem
Hazudtál? füllentés előfordult
Verekedtél? Nem, de már többször megfordult a fejemben, hogy milyen lehet.
Letartóztattak? Ezt én szoktam csinálni.
Találkoztál valakivel az internetről? Igen.
 
Hányszor...
Tört össze a szíved? még 1x sem.
Törted össze más szívét? Eddig mindig így történt ( ez most nagyképű duma)
Csókoltál meg lányt? :P
Szerepelt a neved újságban? Igen, nekem megvolt a 15 perc hírnév, amikor megnyertem a Miss Zsaru versenyt 2001-ben :)

Az utolsó...
Könyv, amit olvastál? én egyszerre több könyvet is olvasok, azt hiszem Albert Demeo: Apám bűneiért címűt fejeztem be mostanában
Személy, akitől e-mailt kaptál? ma még meg sem néztem az emaileket
Személy, akitől levelet kaptál? Erzsitől nyereményt. 
Személy, akitől jövedelmet kaptál? a nagyfőnök OV.
Alkalom, amikor együtt vacsoráztál a családoddal? Karácsony mind három napján.
Dolog, amit vettél? tankoltam és vettem egy zsacsi chipset 

Hát mára ennyi. Lábadozzatok még egy kicsit, hiszen kezdődik a hajtás megint. 

2011. december 31., szombat

Új év, új külső, "1ből3"

Először is kívánok nektek nagyon boldog új évet és hatalmas bulit a ma estére. 
Nálam a készülődés főzéssel telik, mert batyusbuliba megyünk. Nagy tál olasz tésztasaláta már a hűtőben csücsül. Már csak a virslis batyukat kell elkészítenem és Csengét kifesteni a "dunyhabálba". :D
Én azon kívül, hogy a héten óriási feladat elé állítottam édesanyámat, máshogy nem nagyon készülök. Én kitaláltam, hogy nekem újra ezüst haj kell. Ha nem is ezüst akkor pedig egy erős acélszürke. (az egyik szilveszteri posztban a hajas képek között ott is van a szín amit kinéztem) Egyenlőre ennyit bírt a szőkítő a hajammal, de még nem adom fel :) Max. leesik a hajam és akkor úgy fogok kinézni mint J.I. Jane.

Mivel mára egy lila felsőt terveztem farmerrel, így a sminkem is lila lesz. (tudom a mostani hajszínemhez annyira nem passzol, de amikor terveztem akkor még az ezüsthöz készülődtem, de így a képeket visszanézve annyira nem gáz.)

Elsőre egy elég szolid változatot készítettem el. Összesen 3 színt használtam. Tegnap vettem egy  (na jó kettő, de csak azért ennyit, mert a többi színből kifogytak, de visszatérek majd) MODA I-Shine  szemfestéket, ami kicsit lilás-kékes színben játszik, amint beszerzem a többi kinézett darabot, majd külön bejegyzést szentelek neki, mert egyszerűen csodálatosak. 


Majd a következőnél a mélyítővonalra rámentem egy eltérő, jelen esetben egy mélyzöld színnel és a számat is sötétebbre festettem. Továbbá jött a tusvonal és a vízvonal feketével való kiemelése.
 

Ezek után pedig megvesztem :) Jött a csillámpor, igaz ebből csak nagyon kevés, egy-két ragasztott dísz, hatalmas műszempillák és a paróka.
 
 

Ennyi! Még nem tudom, hogy este milyen lesz a sminkem, de ha magamhoz bírok majd térni, akkor jön egy OUTFIT-es sminkes, hajas, bulis esti körkép :D

Jövőre, veletek, ugyanitt!!!!


2011. december 28., szerda

Smink bevetéshez szilveszterkor - step by step

Na ennek a bejegyzésnek az az apropója, hogy öcsém hazahozott egy két ruháját, és megkért, hogyha már mosok akkor azt is mossam ki. Köztük volt a pamut maszkja és annyira megtetszett, hogy emiatt készítettem a zöld sminket. Mivel jön a szilveszter és ilyenkor elengedhetetlen kellék a strassz és a csillám, lett egy nőcis bevetési smink :DDD Na jó, ez csak vicc.

Ez egy nagyon egyszerűen elkészíthető smink, a strasszok azok amik feldobják.

1. A szemhéj alapozása után a belső szemzugból kiindulva egy citruszöld szemfestéket vittem fel.
 
2. Ezt követően egészen a szemöldökcsontig CS paletta fűzöld árnyalata került.
3. A külső V és a mélyítő vonal kiemelése feketével.
4. Az alsó szempillatövet szintén zölddel húztam ki.
5. Lehet pakolgatni a strasszokat ízlés szerint.

Egy másik variációt is megcsináltam vele. Itt a feketét szemöldökcsontig felvittem és az alsó és felső tusvonalat túlhúztam és közé tettem be a strasszokat.
 
 
Egyetlen oka volt, hogy az összes kép maszkban készült, hogy lusta voltam megcsinálni a hajam.



2011. december 27., kedd

Készüljünk a szilveszterre

Ígértem, hogy ma elkezdem a szilveszteri sminkek készítését. Úgy gondoltam, hogy még hozzáteszem azokat a frizurákat és ruhákat is amikkel én magam is szívesen megjelennék egy egy party-n.

A mai sminkkel egy szolidabb. :D


Nem haragudnék meg, ha ezt a cipőt és a ruhát valaki csak úgy nekem adná. :) Igaz most szilveszterkor nem tudnám felvenni, de sose lehet tudni mikor jönne jól.
 
 
 
Holnap valami erősebb sminkkel készülök majd. De ha van valami kérés akkor annak is szívesen eleget teszek. :)