Rendszeres olvasók

2011. július 17., vasárnap

Füstös szemek - step by step :)

Az egyik kedves követőm - Kriszpicur - kérésére ma elkészítettem egy füstös szemfestést lépésről lépésre. (Nézzétek el nekem a képek minőségét, az eddigi fotóimat édesanyám készítette, én most először fényképezem magam, úgyhogy ezt még gyakorolni kell.)

Először is elkészítettem az alapozást (erről egy külön bejegyzés lesz) Robert Jones tanácsait követve. :)

A szemhéjamat is lealapoztam, majd pedig fogtam az Art Deco szemceruzámat (nem kell, hogy tökéletesen hegyes legyen, mivel csak az alapját adjuk meg a szemhéjpúdernek) és a felső szempillatövembe húztam vele vonalat. (A 3D pilláimra már ráfér a pótlás, de nézzétek el ezt is, mert már 2 hetesek és csak jövő héten megyek frissíteni).


Ezt követően a külső szemzugot a mélyítővonalig szintén kifestettem a szemceruzával. Ennek sem kell tökéletesnek lenni, mert mint mondtam, csak alapot ad.


A szemceruzával az alsó szempilla tövét is kontúroztam.



Persze nem muszáj szemceruzát használni, hanem ha már elég gyakorlott vagy akkor mehet egyből a szemhéjfestékkel.

Miután megadtam neki az alapot felvittem színenként a szemhéjfestéket. Na ebben az esetben olyan színeket használsz ami neked tetszik, illik a személyiségedhez, a viselt ruhádhoz, és attól is függ, hogy nappal vagy este akarod viselni.
Most én az L.A. Colors EP 101 Lush palettájának fehér és fukszi színét választottam ki. Valamint a DANNI paletta acélszürke színét.




És ez után jön a lényeg. Én ecsettel dolgozom minden esetben, ezért én azzal kezdtem el összedolgozni a színeket. (Nekem van egy M. Jaggi 2033 ecsetem, amivel nagyon jól lehet dolgozni. Azért is szeretem ezt az ecsetet, mert ezzel az egyel szinten minden műveletet el lehet végezni. Az oktatóm mutatta meg nekünk ezt a típusú ecsetet és mutatott be sminkeket, úgy, hogy a szemfestéshez csak ezt használta.)


Végül az eredmény ez lett:


2 megjegyzés:

  1. Oh,Viki!!!!
    Köszönöm szépen!!!!!
    Mikor tudom én ilyenre festeni a szemem...:)

    VálaszTörlés
  2. Tudod mit mondanak az okosok, gyakorlat teszi a mestert. :)

    VálaszTörlés