Rendszeres olvasók

2011. szeptember 3., szombat

Nyaralós, bolondozós és egy kis OUTFIT (mert többen kértétek)

Gondoltam nem bánjátok, ha egy kis ízelítőt mutatok a nem éppen egyszerű nyaralásunkból.

Úgy gondoltam, hogy a pihenést összekötjük egy kis Budapesti kulturálódással, hiszen nem minden nap mehetünk fel a Fővárosi Nagycirkuszba. Mivel az éppen futó Káprázat és csoda előadásról eddig csupa jót olvastam ezért vetettem rá jegyet. A férjem nagyon nem akart bejönni (utálja a cirkuszt) de a végén azt mondta, hogy nem bánta, hogy végig ülte velünk a több mint 2 órás előadást. LENYŰGÖZŐ  és inspiráló volt. Sajnos már nincs több előadás, mert szívesen megnézném még egyszer, mert egyszerre annyi minden történt a vizes porondon, hogy néha azt sem tudtam hova nézzek. Az itt látottak végig rányomták bélyegét a további napokra (később érteni fogjátok miért)



Látta valaki közületek?

Az előadás után irány a Balaton. Azt nem kalkuláltam bele, hogyha pénteken nézzük meg a cirkuszt, akkor ülhetünk az M7-en a dugóban. Persze, hogy volt koccanás, és torlódás 3 km keresztül. 

Érkezés után 1 dl HP-vel fogadtak, tekintve hogy aznap volt a napom.


 Zamárdiban semmi extra nem történt, az idő fülledt és napmentes :(, a víz térdig ért :((.
Szerintem itt ültem be életem legrosszabb éttermébe. 1,5 órát vártunk a kajára, úgy hogy nem volt telt ház. és a pincérek is eltűntek. Csak azért nem álltunk fel, mert akkor jött a vihar és a szálláson nem volt mit enni adni a gyereknek.  

Mielőtt vissza indultunk volna Pestre meglátogattuk a Zamárdi Kalandparkot. Ezt viszont mindenkinek melegen ajánlom aki arra jár. Minden korosztály megtalálja a neki megfelelő szórakozást.


Méretvétel
Kisvonatozás
Egy napot aludtunk Adyligeten, de hogy a gyereket lefárasszuk játszótérre kellett menni. Hát nem egy gyereket vittem magammal. Mi jobban élveztük a játékokat mint a lányom.


Utána irány Visegrád, az eredeti úti cél.
Közben azért megálltunk egy kis sétára Szentendrén.





Ezek a képek már Visegrádon készültek

Szoba kilátással :)

Kicsi bobozás (csak a gyerek kedvéért)


OUTFIT :)
Az ott én vagyok
Ez is! Szeretem az izgalmakat :)
A szálloda medencéjében, kilátással a Dunakanyarra.

Itt a cirkusz eredménye. Sellőnek képzelte magát és nem lehetett  a medencéből kirángatni.


És azt est medence mellet utolsó este.


Jó kis tartalmas kirándulás volt. :D
 

7 megjegyzés:

  1. Nagyon jó képek, jó volt megnézni őket és nagyon aranyos a kislányod :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó képek! :) És a végén a sellős képek...! Nagyon cuki :D

    VálaszTörlés
  3. A kislányodról nekem a zöld ruhás képe tetszik a legjobban,tartalmas nyaralásotok volt:)

    VálaszTörlés
  4. nagyon szép családod van, jó ránézni a képekre!:)

    VálaszTörlés
  5. Csodás képek!
    Én is utálom a cirkuszt de csak a bohócok miatt :) bobozni viszont jó dolog :)
    Melyik szállodának van ilyen csodálatos kilátása a Dunakanyarra?

    VálaszTörlés
  6. .klassz kepek, foleg a szallodas medences..:)

    VálaszTörlés
  7. Köszi, aranyosak vagytok. A szálloda a Hotel Silvanus. Csak ajánlani tudom mindenkinek és nem csak a fekvése miatt.

    VálaszTörlés