Rendszeres olvasók

2012. március 24., szombat

Van aki cáfolja, van aki hisz benne - Candida fertőzés

Azért írta a címben amit írta, mert amikor én felvetettem a dokinak, hogy ha már nem talál semmi kiváltó okot, az állandó puffadásnak és gyomorfájdalomnak nem-e lehet esetleg candida fertőzés? Egy lenéző mosoly volt a válasz és annyi, hogy olyan betegség nincs. Egyszerűbb volt a stresszre fogni a tüneteimet. De minél inkább beleástam magam a témában, egyre több tünet volt az ami egyre inkább megerősített abba, hogy nekem márpedig Candida túlszaporodása van. Azért írom, hogy túlszaporodás, mert Candida albicans olyan élesztőgomba, mely természetes módon jelen van a szervezetedben. A nemi traktusban, a bélben, a szájban, a nyelőcsőben és a torokban is megtalálható, és nem okoz semmilyen problémát, hiszen teljes harmóniában él együtt a többi természetes gombával.

Én először akkor találkoztam vele, amikor a fogamzásgátló mellett elkezdtem egy antibiotikum kúrát. Egy hét után kétségbeesve hívtam az nődokimat, hogy valami gáz van. Első kérdése az volt, hogy milyen gyógyszereket szedtem mostanában. Persze, hogy az antibio volt a ludas. 
Azóta ez vissza vissza térő kéretlen látogató lett nálam, és általában abból veszem észre, hogy túl sokan vannak, hogy a csokit ilyenkor kilószámra eszem, pedig nem vagyok egy édesszájú. 

Persze nem lehet csak a gyógyszerre fogni, fontos szerepet játszik elburjánzásában többek között az is, hogy mit és hogyan eszünk. A túlzott húsfogyasztás szintén kialakíthat Candida-betegséget, hiszen rengeteg antibiotikummal kezelik az állatokat, melynek hatása az elfogyasztott húsukban is érezhető.
A táplálkozáson kívül komoly szerepet játszik a szervezetben található oxigénszint is. Ha ugyanis nem jut elegendő oxigén a testedbe, akkor a tápanyagok lebontását szervezeted nem égetéssel, hanem erjesztéssel végzi - ennek hatására pedig a normál sejtanyagcsere felborul, és elszaporodnak a gombák.

Mostanában megint erősen elkezdtem kívánni  a csokit, lusta lettem hullik a hajam és gyakran fáj a fejem is megint, én eleinte a stresszre fogtam a fejfájást, de a többi tünettel együtt megint elkezdtem figyelmet szentelni a candidára. 
De milyen jellemző tünetei vannak:
  • Kellemetlen lehelet.
  • Erőteljes hajhullás.
  • Éjszakai verejtékezés.
  • Viszketés, bőrpanaszok, akne.
  • Krónikus hasmenés vagy székrekedés.
  • Hullámzó kedélyállapot, csökkent libidó. 
  • Fekélyes fájdalom, bélgázok, hasi puffadás.
  • Állandó éhségérzet, diéta ellenére is makacs túlsúly.
  • Gyakori felfázás, hólyaghurut, megnőtt hüvelyváladékozás.
  • Fejfájás, súlyos esetben egyre gyakrabban előforduló migrén.
  • Kimerültség, levertség, állandó fáradtságérzet, koncentrációs zavarok.
Hogyan lehet tőle megszabadulni? Kemény és kitartó diétával. 
 Az első két hétben egy szigorú, élesztő- és szénhidrátmentes diétát kell követnünk. Mivel a cukor és az élesztő a Candida fő táplálékát jelentik, így e két hétben a gombát a fő táplálékforrásától vágjuk el. Ezekben a hetekben a gyümölcsök fogyasztását is kerülni kell, hiszen rengeteg gyümölcscukrot tartalmaznak. Csak a tejcukor engedélyezett, mert a laktózt nem képesek lebontani a gombák, így az nem jelent számukra táplálékforrást.
Sok ballasztanyagot kell ennünk ahhoz, hogy a bél nyálkahártyája kitisztuljon és így a gombák eltűnjenek. Tehát együnk sok korpás terméket, hajdinát, natúr rizst. Ezzel szemben ugyanakkor kerülnünk kell azokat az élelmiszereket, melyek elszigetelt keményítőt tartalmaznak: fehér rizs, tészták, fehér kenyér. Az élesztő alapú termékek is tiltottak: bor, sör, sajtok, húsok, felvágottak. Fontos azt is tudni, hogy kerülni kell a tartósított termékeket, mert ezeket sokszor mézzel vagy cukorral vagy más káros adalékanyaggal tartósítják.

 Többféle lista is található arról, hogy mit lehet és mit nem enni a diéta ideje alatt. Én kétfélét szedtem össze.
De abban mindegyik megegyezik, hogy az élesztő, cukor, fehér liszt, az alkohol és a gomba kerülendő. 
 

Ami nincs a listán, azt mindent lehet enni.
TILOS!!!:
KÖTELEZŐ:
cukor
fokhagyma

bors
szénsav
kaporlevél
gomba
grapefruit
élesztő
meggy
ecet
ribizli
alkohol
gyömbér
 tej
grapefruit-mag olaj (15 csepp/nap)
2.,NEM AJÁNLOTT (legalább 1-2 hónapig, amíg be nem áll a szervezeted):
Zöldségfélék:
  • bébikukorica
  • cukorborsó
  • cukorrépa
Gyümölcsök:
  • banán
  • körte
  • csemegeszőlő, mazsola
  • barack (semmilyen)
  • sárga dinnye
  • édes szilva, ringló
  • naspolya
  • füge, datolya
Kenyér és tészta félék:
  • fehér kenyér
  • fehér péksütemények
  • búzaliszt, kukorica liszt (ezek felhasználásával készült ételek)
  • tojásos tészták
Tejtermékek:
  • tejföl, tejszín
  • tej
  • gombás erjesztés útján készült sajtok
Fűszerek:
  • minden olyan gyári fűszerkeverék, amely adalékanyagokat és cukrot tartalmaz.
Készételek:
  • savanyúságok
  • kechup (bolti)
  • mustár (bolti)
  • majonéz
  • szószok, salátaöntetek
  • ecetes torma
  • instant kakaó, instant kávé (3 az 1-ben pl.)
  • dobozos jeges teák és gyümölcslevek
  • édesség félék (mindegyik! a diétás is!)
  • natúr citromlé (Olimposz)
  • citrompótló
  • szintetikus édesítő szerek
Húsok:
  • máj
  • vér (disznótoros veszély)
  • kagyló
  • halikra, kaviár
  • nagyipari állatartásból származó állatok húsa
AJÁNLOTT
Zöldség: mindent, ami nincs a tiltó listán (burgonya is!)
Gyümölcsök:
  • málna,
  • áfonya,
  • csipkebogyó,
  • eper,
  • szeder,
  • korai cseresznye,
  • egres,
  • ananász,
  • kivi,
  • citrusfélék,
  • gránátalma,
  • csonthéjasok,
  • fenyőfélék
Gabona félék és csíráik:
  • rizs (csak barna!!!!)
  • búzacsíra, búzafű
  • retekcsíra,
  • hagymacsíra,
  • köles,
  • zab
  • hajdina
  • quinoa
Kenyér és tészta:
  • durumliszt,
  • rozsliszt,
  • rizsliszt,
  • teljes kiőrlésű magvakból készült dolgok,
  • tönkölybúza,
  • Graham-kenyér v. buci,
  • fekete kenyér,
  • durum tészták
Tejtermékek:
  • natúr joghurt,
  • feta,
  • mozarella,
  • kecskesajt,
  • juhsajt (brindza),
  • svájci cheddar,
  • rizstej,
  • zabtej,
  • szója tej
Fűszerek: bőven és bátran minden, ami nem tilos!Gombaölő hatása van a fahéjnak, fokhagymának, kakukkfűnek, oregánónak és szegfűszegnek.
Készételek: hozzáadott cukor és citromsav (E330) nélkül készült gyümölcslevek (házi frissen facsart), zöldtea, fehér tea, főző kakaópor. A homoktövis tea gombaölő hatású.
Húsok: minden, ami nincs a tiltó listán, DE a diéta elején részesítsük előnybe a fehér (hal, szárnyas) húsokat; ha kibírod, az első hónapban ki is iktathatod teljesen a húsokat.

Van még egy két praktika amit érdemes lehet megfogadni.
A napot a száj gombátlanításával kell kezdeni és a fogkefét is érdemes gombátlanítani. De hogyan is? 
Fahéjtinktúrával. 1/2 liter vízbe 1 evőkanál fahéjat 4 napig kell érlelni (amennyiben az érlelés ideje alatt elkezd habzani a fahéj, akkor az hamisítvány és ki kell önteni). Ha leülepedett a fahéj és szép tiszta bronzszínű a folydék, akkor megfelelő és használható. Ezzel a tinktúrából 1/2 dl kell a szájba venni és 1-2 percig ott is tartani. 
Vagy pedig Graperfuitmag kivonattal. 1/2 dl vízbe 4 cseppet kell tenni és azt a szájban tartani.
Ha egyik sincs kéznél akkor az olivaolajos öblögetés is megteszi (nem mondom, hogy ez kellemes, én konkrétan öklendeztem tőle. Az olajhoz 2 csepp teafaolajat is kell cseppenteni. 

A csírák fogyasztása is ajánlott, mert az állati eredetű termékeknél magasabb az energia tartalmuk, és nem terhelik annyira az emésztőrendszert. Jelentős enzimmel rendelkeznek amelyek az emésztést segítik. 
Kaphatók kész csírák nagyobb boltokban, igaz elég drágán, és hamar meg kell enni, mert gyorsan bepenészednek (tapasztalat), de vehetsz magokat és egy csíráztató tál segítségével otthon is megoldhatod.

Milyet együnk?
 - búzacsíra: méregtelenítő hatással bír, A,B,C,D,E vitamint, ásványi sókat tartalmaz. Segít a vérképzésben, antioxidáns hatású.
- brokkoli csíra: C,B,U vitamin, ásványi sókat tartalmaz. Vértiszító, gyulladáscsökkentő.
- Tönkölybúza csíra: A,B,E, szelén, vas, kalcium, magnézium, foszfor található benne. Erősíti az immunrendszert , antioxidáns.
- lucerna csíra: A,B,C,D,E,K,P vitamin. izületi bántalmak és a köszvény hatásos ellenszere. Segít a sav-bázis fenntartásában.
- lenmagcsíra: esszenciális zsírsavakat tartalmaz.  A,B,C,D,E vitamin. A mellrák leküzdésében jelentős szerepe van, csökkenti a koleszterin szintet.
- napraforgó csira:- a bőr méregtelenítésében és megszépítésében van szerepe. E, B12 vitamin. Segíti a vörösvérsejt képződést. A pattanásokat gyorsan elmulasztja.
- retekcsira: antibiotikumként is szedhető aktív gyulladáscsökkentő. puffadásgátló. gombaölő, parazitaellenes, vizelethajtó. B1 és B16 vitamin.

Én nagy valószínűséggel ha nem is holnap, de áprilissal elkezdem csinálni a diétát. Azért várok addig, mert fel kell készítenem magam lelkileg arra, hogy egy csomó mindenről le kell mondanom majd. Az viszont megkönnyíti majd az egészet, hogy végre itt van a friss zöldségek időszaka és nem fagyasztottakat kell majd ennem. 

Amennyiben érdekel titeket akkor majd megosztok veletek recepteket, amik beilleszthetőek a diétába is. És ha végre sikerül olyan kenyeret sütnöm ami nem olyan mint a brikett, akkor majd annak a titkát is elárulom.

5 megjegyzés:

  1. Hátömm...sok sikert hozzá. Ha tényleg ez a bajod, és ettől jobban leszel, lelked rajta. Végülis nem elképzelhetetlen, de nekem bizarr. Nincs neked problémád a hasnyálmirigyeddel-inzulin-cukorháztartásoddal? vizsgálták ezt az utóbbi időben? csak mert az is okozhatja.említetted, hogy van most rajtad pici túlsúly,az pedig kedvez az inzulin-rezisztenciának.
    A grapefruitmagolajjal óvatosan, általában hamis,99% a graepfuit héjából készül,és akkor ártalmas(mérgező).Ha igazi,még akkor is nagyon sok gyógyszerrel keresztreagál,mivel nekiáll hajtani a májat, tehát ezzel kapcsolatosan én javaslom gyógyszerész véleményének kikérését,vagy legalábbis a májfunkciók követését. Bocsi, csak aggódom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végigjártam már mindent, gasztro, gyomortükrözés (senkinek nem kívánom) vérvételre minden évben kötelezően járnunk kell. Mivel semmit nem találnak, de a tünetek fennállnak és nem tudnak segíteni csak savlekötőt adni már nem tudok mihez nyúlni :(

      Törlés
  2. Nagyon jó téma, de persze tényleg fontos, hogy orvosi vizsgálat előzze meg, mert ezeknek a tüneteknek más betegségek is állhatnak a hátterében.

    A testvérem barátnője is évek óta küzd a candidájával, és mindig sokkal jobban van, ha tartja a diétáját, gyönyörű tiszta a bőre, jó a közérzete, nincsenek hasi panaszai. Egyébként abból szerintem semmi bajod nem lesz, ha csökkent szénhidrát-tartalmú diétát tartasz, vagy esetleg lúgosító diétát.

    VálaszTörlés
  3. Sok sikert! Legyszi írd meg majd a tapasztalataidat! Hajrá!

    VálaszTörlés
  4. Mindenképpen írj majd később a tapasztalataidról, engem legalábbis érdekelne a dolog. :) Sok sikert!

    VálaszTörlés