Rendszeres olvasók

2012. május 22., kedd

7 főbűn - lustaság

Suzie PP versenyre versenyen kívül visszahívta a kiesett játékosokat, hiszen a heti választott téma a 7 főbűn lett.
Mindenki választhatott magának egy neki tetsző, vagy hozzá közelálló bűnt.

Számomra nem volt kérdés, hogy  a lustaságot fogom választani, rá is készültem rendesen. Eldöntöttem, hogy szombaton délután amíg alszik a kisasszony, addig el is készítem. De a lustaságom erősebb volt, így vele együtt elaludtam. :) Igaz ezt a nap bármely szakában és bárhol képes vagyok a jelenlegi áldott állapotban produkálni.



Miután kiválasztottam a témát, napokig agyaltam, hogy mit is kellene csinálni, még álmodtam is vele (azt majd egyszer megpróbálom elkészíteni, mert nem egyszerű sminket fantáziáltam).

Valahogyan meg akartam jeleníteni a párna okozta gyűrődéseket, a lustaság miatt le nem mosott és pandaszemre mosódott sminket. A toll feltétele már csak hab volt a tortán. 

 

(valami oknál fogva erről a gépről nem enged több képet feltölteni, majd délután máshonnan töltök még fel párat)

Most is lehet szavazni a döntős lányokra (én Anita mellett tettem le a voksom ismét): ITT

5 megjegyzés:

  1. Leht, hogy lemaradtam, de a "jelenlegi áldott állapotban"...? Ha igen, akkor nagyon nagy gratula!

    A smink pedig nagyon ötletes :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nagyon jó lett, ötletes!
    És örülök, hogy nem voltál lusta elkészíteni! ;]

    VálaszTörlés
  3. Igen az "áldott állapoton" én is felkaptam a fejem!! Ez az amire gondolunk? :))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon elkaptad a lustaságot,mint bűnt:)
    GRATULÁLOK!!!

    VálaszTörlés