Rendszeres olvasók

2013. március 11., hétfő

Ami még itt nem volt (és túl sok nem is lesz) - almás kókuszos muffin

Soha nem voltam az a nagy sütisütő, de mióta Csenge megszületett belejöttem. Igaz néha kicsit ronda, kicsit íztelen, de az enyém és annyira jó, hogy lelkesen kuktáskodik mellettem. 

A Muffin receptekkel sokáig próbálkoztam, vettem Muffinos könyvet abból próbáltam sütni, a neten keresgéltem recepteket, de mindegyikkel volt valami gondom. Pl. a sós muffinommal agyon lehetett volna ütni bárkit, olyan kemény volt, pedig pontról pontra betartottam a leírtakat. Ja és az íze egyenesen borzalmas volt, pedig az összetevőit szeretjük.

Aztán egyszer csak rátaláltam az igazira. Azóta hűen ragaszkodom hozzá. Mindegy, hogy milyen plusz dolgot teszek bele, vagy éppen elhagyom az almát, mindig hibátlanra sikerül.
Csenge már rég óta nyúz azzal, hogy csináljuk cupcake-et. Szerintem csak a színes bigyók és a hab tetszik neki rajta, ezért amikor eljött édesanyám születésnapja, úgy gondoltam, hogy csinálunk "álcupcake-et".

És bejött, örömmel díszítette fel a kis sütiket.

 A krémen még van mit javítani, tehettem volna bele túrót és akkor tartalmasabb lett volna, de nem volt itthon laktózmentes, de majd legközelebb.

A recept:
- 260 gramm liszt
- 2 tk sütőpor
- 1/2 tk szódabikarbóna (ha véletlenül elfogy itthon akkor több sütőport szoktam beletenni)
- 1-2 tk fahéj (de tettem már bele mézeskalács fűszerkeveréket is)
- ízlés szerint kakaópor
- 100 gramm cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- ízlés szerint darált dió, mandula, kókusz, csokireszelék, kakópor
- 1 tojás
- 3 dl tej
- 1 dl zsiradék (készült már kókuszzsírral is)
- 1-2 db alma felkockázva

Külön-külön összekeverjük a száraz és a folyékony alapanyagokat. Majd gyors mozdulatokkal összekeverem az egészet, majd szilikonos muffinformába töltöm és előmelegített sütőben készre sütöm. Igaz az előmelegítést mindig elfelejtem. Mióta eltörtem a konyhai órámat nem időre sütöm, hanem érzésre, de kb. 20-25 perc alatt készen van. 
Egy muffinos műsorban hallottam, hogy a szobahőmérsékletű alapanyagokkal jó dolgozni, mert akkor jönnek fel szépen, de ezt most cáfolom, mert tegnap nem vártam ezzel, hanem egyből a hűtőből kivéve dolgoztam és mégis szép kis halmokat kaptam. 

A krém vaníliás Aranka krém egy kis zselatin fix-el, a tetejét csokidrazséval és szórócukorral (Lidl-is) díszítettük.

Van valami jó kis sütireceptetek ami bevált és évek óta változatlanul azt sütitek. Kommentben osztható, mert vevő vagyok minden finomságra. :)



1 megjegyzés:

  1. Sokszor készítek muffint. :) Főleg csokisat és müzliset. :)

    A bejegyzése címét nem írtad el? Mert nekem picit kesze-kusza. :S

    VálaszTörlés