Rendszeres olvasók

2013. március 23., szombat

OPI - Mariah Carey Mini lakk készlet

A Müller Drogéria által kiadott kuponfüzetből tudtam meg, hogy végre ők is forgalmazni fognak OPI lakkokat és nem kell neten vadászgatnom rájuk. Jobban szeretem, ha egy terméket megtudok nézni, tapogatni.. főleg akkor ha egy nem túl olcsó lakkról beszélünk. 

A facebookon már írtam, hogy a kisebbnek köszönhetem ezt a kollekciót, hiszen én csak nedves törlőkendőért ugrottam be, de ki az aki a Müllerbe bemenve nem néz szét alaposan és jó marketinges módjára a polcsor szélére tették az OPI lakkokat, hogyha nem is akartál volna bemenni a sorok közé akkor is észrevedd. 


Nagy elvárásaim voltak ezzel a lakkal kapcsolatban, lehet, hogy túlságosan is, hiszen elég borsos az ára. 3993 Ft-ba kerül ez a 4 pici lakk.
Az üveget nézve mind nagyon tetszett, de felkenve sem a The Impossible (piros) sem pedig Get Your Number (kék) nem tetszik - a kommentelők között kisorsolom ezt a színt. A kedvencem a Stay the Night (fekete) lett. 
 
 
 
 
A Mariah Carey által tervezett kollekció négy színpadi és négy stúdió árnyalatból áll. A színpadi árnyalatok a csillogóak. Nemcsak egyszerű glittert kell érteni a csillogás alatt, hanem OPI legújabb forradalmi Liquid Sand technikáját. Ezeket a színeket fedőréteg nélkül ajánlott viselni, hogy egy eddig még soha nem látott matt csillogást érjünk el. 
Meglepően gyorsan száradt, nem tudtam belenyúlni, pedig ez általában előfordul nálam Tapintásra olyan mintha finomszemcsés smirglipapírt tapiznál. Féltem is, hogy mennyire lesz nehéz ezeket a lakkokat lemosni. 
Továbbra sem tudom, hogy tetszik-e ez a matt csillogás.

Túl sokat nem kellett velük dolgozni és nem csak azért mert jó a lakklemosóm. 
2 nap viselés után (úgy hogy semmilyen olyan munkát nem végeztem ami miatt ilyen viseltesnek kellene kinézni) könnyedén lemostam sőt akár le is húzhattam volna, voltak olyan részek a körmömön, ahol nagyobb darabokban jött le a lakk. 

Reméltem, hogy ez többet kibír mint 2 nap, de lehet, hogy csak velem van a baj, mert láttam postokat ahol 3 naposan (legalább is azt írták) is hibátlan volt a lakk.

Itt találtok róla szép/szebb sokkal szebb fotókat.

Van róla tapasztalatotok?





27 megjegyzés:

  1. lecsapnék a lakkra :P
    Nekem egyébként nagyon tetszik a lakk,még akkor is ha kopik,mert amúgy is két naponta váltok színt! :D

    VálaszTörlés
  2. egyet értek az előttem szólóval, mind azzal, hogy lecsapnék a lakkra ( :D ), mind azzal, hogy én i kb kétnaponta lakkozok újra. ezek a liquid sand finisű lakkok pedig tetszenek, de még nem volt alkalmam kipróbálni. Hátha most :)

    VálaszTörlés
  3. Megpróbálnám szívesen én is:)

    VálaszTörlés
  4. Nekem a fekete és a kék a kedvencem, persze csak képről :( A teljes kiszerelést sajnálnám megvenni, mert egyszerűen nem tudnám elhasználni, a miniszettből pedig a pirosat és a lilát nem tudnám kihasználni :( Bár a te képeiden egészen megtetszett a lila is :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem még nincs tapasztalatom ezzel a márkával, pedíg mind-mind nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  6. Hú nekem ezek nagyon tetszenek! Wow. :D Eddig még nem láttam ilyen textúrát. Szívesen hordanám. :P

    VálaszTörlés
  7. Szerintem is a fekete néz ki a legjobban. :)

    VálaszTörlés
  8. Nekem volt szerencsém kipróbálni a pirosat és egyenesen imádtam. Napokig csak nézegettem és fogdostam. Szóval remélem leszek olyan szerencsés, hogy hozzám kerül, mert egyelőre nincs lehetőségem magamnak is megvenni. Viszont a tartósságával nem tudom mi lehetett a baj, mert nekem 5 napig tökéletes volt és nem túlzok. Sajnálom, hogy nem jött be Neked.

    VálaszTörlés

  9. Nekem is megvan a mini szett, de nekem a lila volt fent legtovább 2 napig, nem koptak meg ennyire... nem tudom mi lehet az oka.
    Viszont szeretem a LS textúrát :)

    VálaszTörlés
  10. ÓÓ, én is szívesen lennék az egyik vagy másik tulajdonosa. Nekem a Stay the Night van meg, és nekem gyönyörűen kitartott a 4. napon is (bár nekem a tartósság sosem probléma egy lakknál sem). Viszont ez a textúra annyira imádnivaló, kifejezetten jó érzés dörzsizni a körmeimet :D

    VálaszTörlés
  11. Nekem is a fekete-piros glitteres tetszik a legjobban :) Messziről először bordónak láttam. Lehet, hogy én is kipróbálom majd :) De persze bármelyik más színt is szívesen kipróbálnám :P

    VálaszTörlés
  12. Nagyon drágának találom, de viszont nagyon szépek is! Nekem a piros és a fekete tetszik nagyon. Kár hogy csak ilyen rövid ideig bírják.

    VálaszTörlés
  13. Még sosem próbáltam ilyen textúrájú lakkot, így képről nekem is a fekete és a piros a kedvencem, de mind nagyon szép. A tartósságukon meglepődtem, azt hittem, hogy hosszabb ideig bírják. :S

    VálaszTörlés
  14. Nekem nagyon tetszik ez az új fajta textúra, bár még nem próbáltam (hátha most :D). Opiéknál egyedül azt sajnálom, hogy a minikéket csak csomagban lehet megkapni, mert egy-két színre lecsapnék, de a nagy üveggel sosem használnám el szerintem. Ezek közül egyébként leginkább a fekete és a piros, ami bejön, ezek nagyon vagányak, mondjuk sajnálatos, hogy ilyen hamar lekoptak :(.

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szépe mindegyik,szivesen lennék az egyik gazdája:)

    VálaszTörlés
  16. Kedves Tőled, hogy ilyen lehetőséget is adsz az olvasóidnak!
    Még nem ismerem ezt a terméket, de nagyon szívesen kipróbálnánk én és a lányaim! Lakkból sosem lehet elég és ezt biztosan sosem fogjuk megismerni, ha csak nem általad nyereményként kaphatjuk meg! :)
    Köszi a lehetőséget! <3
    Üdv.: Szabóné Zsófia

    VálaszTörlés
  17. Nekem nagyon tetszik mind a 4 lakknak a színe, szívesen kipróbálnám őket és erre az ú formulára is kíváncsi vagyok. Szívesen lennék az egyik lakk gazdája :)

    VálaszTörlés
  18. Megőrül az ember lánya, hogy egy OPI lakk ezt produkálja. Azt én is sajnálom, hogy nem árulnak mini lakkot külön- külön, csak csomagban, mert így legalább ki tudnánk próbálni. :-)

    VálaszTörlés
  19. én is kipróbálnám, bár azért nagyobb tartósságot vártam OPIéktól:D

    VálaszTörlés
  20. Lehet, nagyon nyilvánvaló dolgot kérdezek, de használtál alaplakkot? Csak mert nekem három nap után szinte teljesen hibátlan volt, pedig ha valaki, én háklis vagyok a kopásra. :)

    VálaszTörlés
  21. Szerintem nagyon szépek :) nincs még ilyen lakkom, de szeretnék :) szívesen örökbe fogadnám bármelyiket ;) és az külön öröm, hogy hamar szárad, és könnyű lemosni, azt hittem ez is olyan ragaszkodó, mint a sima csillámos lakkok :)

    VálaszTörlés
  22. kedves tőled, hogy felajánlod az olvasóidnak, szívesen lennék az egyik szépség gazdája! :) szerintem pont a piros és a kék ezek közül igazi "nyári lakk", de a másik kettő is baromi jól néz ki :)

    VálaszTörlés
  23. Nekem mindegyik nagyon tetszik... :) szívesen kipróbálnám én is.

    VálaszTörlés
  24. A piros a kedvencem. Hátha rám mosolyog a szerencse... :)

    VálaszTörlés
  25. Én is szívesen elfogadnám valamelyiket :)

    VálaszTörlés
  26. én is elfogadnám valamelyik kis kedveskét:) azt se lehetne mondani, hogy olcsó húsnak híg a leve, hiszen eléggé drága volt ahhoz képest hogy nem teljesíti a tőle elvártakat... :)

    VálaszTörlés