Rendszeres olvasók

2011. június 19., vasárnap

Extrém esküvői smink sminkkel.com kihívásásra - Csipke


Pénteken délután úgy döntöttem, hogy lomtalanítok amíg a gyermek nagyinál alszik. A szekrényben, a gyógyszerek között találtam egy darab fekete csipkét. Hogy mit keresett ott csak tippem van, a lakás amióta Csenge rámolni tud, azóta fekete lyukká változott. Hol eltűnnek dolgok, majd egy idő után előkerülnek hihetetlen helyekről. A csipkét félretettem, mivel nem vagyok egy "csipkefun", amúgy is csak egy kis darab volt, amit sehova nem lehet felhasználni igazán. 
Szombaton az ebéd maradványainak eltakarítása közben (utálok mosogatni) volt időm gondolkodni és beugrott, hogy ki kellene próbálnom valahogy sminket készíteni vele (régebben láttam valami videót erről, de hogy hol azt már nem tudom).
Mosogatószivacs eldob (nem volt nehéz) sminkes bőrönd elő vesz és bevetettem magam a fürdőbe.
Miután megtisztítottam az arcomat a konyhapárától neki is álltam a sminknek.

Első lépésben feltettem a szemem köré a Bourjois fénykorrektort, amit szépen beledolgoztam a bőrömbe, majd alapozó ecsettel a Grimas alapozópalettából egy sötétebb árnyalatot. 
A csipke rögzítésével elszórakoztam egy kicsit, majd félig a hajpánttal, félig pedig cellukszal rögzítettem, hogy el ne mozduljon. 

A mintát először a gyerekarcfestés során használt Snazaroo fehér arcfestékkel és szivaccsal próbáltam kiemelni. A kontúrok nagyon szépen sikerültek is, de a háló annyira sűrű volt, hogy sehogyan nem tudtam láthatóvá tenni. Egyedül a benne lévő levél vagy virág (ki minek látja) mintája maradt még a  bőrömön. Rásegítettem még utána egy kis NYX gyöngyházfehér pigmenttel is. Mivel elég semmilyen lett az eredmény, ezért az erős kontúrokat pigmenttel elmostam és a levélmintát MAC lila pigmenttel emeltem ki. A bal oldali szemhéjamra ugyan azt a NYX pigmentet vittem fel mint amit a csipkénél is használtam. Majd a szempilla tövébe Barry M. fekete bíbor csillámporral ( amit a sminkkel.com-tól kaptam termékmintában) húztam egy hangsúlyos vonalat.

A jobb szemhéjamat két részre osztottam. A mélyítővonal fölé húztam egy határozott vonalat először fekete tussal, amit kiemeltem a fekete-bíbor csillámporral. A szemhéjamra szintén a gyöngyházfehér pigment került. 
A szemöldökcsontra A MAC lila pigmentje összedolgozva a Barry M. csillámmal. Az orrnyereg mellett megint használtam a gyerekarcfestéket. És ragasztottam még egy pár strasszkövet a mintába.

Az arccsontra csak a Manhattan highlighter púderét használtam. A számra felkerült az ajakfilc aminek a tetejére az Alverde fény került.


2 megjegyzés:

  1. Szia Viki!
    Véletlenül akadtam a blogodra:)
    Hogy ez a smink milyen szuper lett!!!
    nem sajnálod,amikor vissza kell térned a mosogatószivacshoz,és le kell mosnod magadról? :)))
    Nagyon szuper dolgokat készítettél! Bárcsak én is ilyen ügyes lennék:)
    Kriszti

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen! Néha jön az ihlet, néha viszont semmi. Lehet, hogy többet kellene mosogatnom :)

    VálaszTörlés