Rendszeres olvasók

2012. január 12., csütörtök

3D szempilla tapasztalatok

Már régen készülök ezzel a poszttal, de csak most jutottam el odáig, hogy meg is írjam. Úgy gondolom, hogy lassan fél éves múltammal (mármint a szempilla terén) nyugodtan alkothatok róla reális véleményt.
Megmondom őszintén amikor először kb. 3 éve hallottam róla, el sem tudtam képzelni, hogy miért is jó. Valami új divathóbortnak tartottam és úgy voltam vele, hogy nekem ez nem kell. Van jó kis spirálom, azzal, már majdnem műszempilla hatást tudok elérni, akkor meg minek. És az ára sem volt az a vevőcsalogató egy GYES-en lévő kismamának. Aztán adódott egy lehetőség múlt évben. Egy akciós kupon keretében töredék áron jutottam hozzá a kozmetikusomnál az első szempilláimhoz. Szerelem volt első látásra. Még a férjem is megjegyezte, hogy mintha máshogy néznék ki, erre megrebegtettem a pilláimat neki, mint Bambi. Mivel elnyerte a tetszését és nekem is, úgy voltam vele, hogy ha már van akkor maradjon fent, meglátom hogy bírok vele. 
Eleinte fura volt, hogy cicamosdás van, hiszen nagyon nem sikálhatod a szemedet, mert az nem igazán tesz jót a pillák tartósságának. De jó volt reggel tükörbe nézni, mert festés nélkül is "volt szemem".
2 hetente járok töltetni a kihullottakat és ilyenkor 900-2000 Ft között szoktam fizetni. Azért van ilyen különbség, mert van amikor alig hagyok el pár szálat, de van olyan is, hogy alig pár szál marad fent. 

Előnyei: 
- reggelente nem muszáj sminkelni, akkor is van egy kis kerete a szemnek, mintha vékonyan ki lenne húzva tussal.
- az előzőekből kiindulva a strandon is jól nézel ki és nem kell a pandamaci effektustól tartani
- természetes hatása van
- dúsabbnak tűnik, mint az eredeti, pedig nem ragasztanak fel többet mint amid van
- kíméletes a saját szempillákhoz
- vízálló, könnyálló 
- tartós festékkel festhető (kolléganőm kérdeztette meg velem, mert neki nagyon szőkék a pillái és attól félt, hogyha felteteti és elkezd nőni  a sajátja akkor furán fog kinézni)
- nem is érzed, hogy fent van (már ha jó van feltéve, de erről majd lentebb)
- különböző hosszúságban, vastagságban és színben tudják feltenni.
(és lehet rebegtetni a pasiknak)


Hátrányok:
- cicamosdás, mint már mondtam
- nekem még az volt, hogy meg kellett oldalt és háton aludnom, mert amikor a párnába fúrt fejjel aludtam, azért az egy kissé megviselt a kinézetét és a darabszámát
- az sem tesz jót neki, ha labdával szementalálnak (tapasztalat, ugye kedves párom?)
- olajos, zsíros szemfestéklemosó megoldhatja a ragasztót.
Én más hátrányát nem tapasztaltam.

A sminklemosást én úgy oldom meg, hogy vettem nedves törlőkendőt és fültisztító pálcikát használok, vagy pedig vattakorongot bevizezek és arra teszem a sminklemosót. Ezt még a színházban csinálták így a sminkesek és ez azért is jó mert a vattaszálak nem gabalyodnak bele a szempillákba és nem megy bele úgy a szemedbe, hogy utána a falat vakarod a kíntól mert nem találod sehol, de tudod, hogy ott van. Ez azért is jó, mert így nem nyúzom agyon az amúgy is vékony és érzékeny szemkörnyéket.

Ennél is igaz, hogy ne válasz a feltetetéshez kontárt. Érdemes interneten utánanézni, érdeklődni ismerősöktől. A kozmetikusom mesélte, hogy volt olyan új vendége akinek szemészetre kellett mennie, mert aki korábban ragasztotta a pillát, a szemhéjához ragasztotta és csak sebészeti úton lehetett leszedni. :(
Én egyetlen alkalommal jártam pórul. Sajnos a kozmetikusom úgy tele volt, hogy egyszerűen nem tudott fogadni és segítséget kértem mástól. Az két hét szenvedést jelentett utána nekem. Annyira rosszul tette fel a szálakat, hogy állandóan szúró érzést éreztem a szememen, és össze vissza voltak ragadva a szálak. Ja és nem kevés pénzt fizettem érte, annak ellenére, hogy csak sima töltés volt. 
A jó felrakás ez: 
Forrás: Xtreme Lashes
és a hibás feltétel:
Mindent megtudhatsz a szempillákról:
Xtreme Lashes facebook oldalán vagy a weblapjukon.


Néhány példa:
Forrás: google
Tudom javasolni, hogy érdemes nézegetni a kuponos és bónuszos oldalakat, mert elég gyakran szoktak akciók lenni és olyankor akár fél áron is beszerezhető. Ha kérdésed lenne szívesen válaszolok. :)

10 megjegyzés:

  1. Szép-szép, de hála égnek nekem (ha más nem is :D) a szempilláim nagyon szépek és hosszúak maguktól is, ha teszek rá spirált,akkor meg aztán pláne jó. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem átlagos szempilláim vannak, de valahogy nem vonz ez... Megelégszem én a kis spirálommal :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is volt ilyen és nagyon szerettem. Abban az időben nem is nagyon sminkeltem magam, mert annyival jobban néztem ki vele :)

    VálaszTörlés
  4. Nem szeretem az ilyen mü dolgokat, ha nem lenne hosszú és dús a szempillám akkor sem kéne.

    VálaszTörlés
  5. Hú, ez a póklábas kép brutális. :I

    VálaszTörlés
  6. Egy olyat lehet kérdezni, hogy Te helyileg hol csináltatod?

    VálaszTörlés
  7. Ez a lány nagyon ügyesen dolgozik és mindössze 3.900,-Ft a felrakás. Érdemes kipróbálni! :)
    Katt ide: http://profihajhosszabbitas.webnode.hu/

    VálaszTörlés
  8. Ha valaki szeretne szép műszempillát, akkor tudom javasolni ezt is: Nomascara.hu szempilla hosszabbítás :)

    VálaszTörlés