Rendszeres olvasók

2012. január 29., vasárnap

SSSSSzzzzzzz! Válj kővé! - Farsangi kígyó smink

Tegnap este elmentünk szívni magunkba egy kis kultúrát Csengével! A Miskolci nemzeti Színházban a nagyszínpadon adják a Dzsungel könyvét. Érdekes, mert szinte az összes rajzfilm megvan nekünk, kivéve ezt. Nagyon nem is ismerte Csenge a sztorit, csak annyira amennyit a Minimaxon sorozatban leadtak, de az inkább hanyagolható. Hatalmas élmény volt neki, ugyan a Kamaraszínházban már járt, de ugye ez a része a színháznak lényegesen nagyobb. Oda meg vissza volt a díszletért és amikor meglátta a csillárt fent elájult a gyönyörűségtől, hiszen az csilli-villi. Azt meg már el sem akarta hinni nekem, hogy régen még az őskorban én is táncoltam azon a színpadon. 
Annak ellenére, hogy az előadás 2 órás, nyugodtan végig nézte, néha néha volt kérdése és menet közben rájött, hogy ezeket a színészeket már látta a Túl a maszathegyben. Olyan büszke voltam rá, hogy szinte mindegyiket be tudta azonosítani, pedig már több kint 1 hónappal ezelőtt láttuk azt a darabot. 
A Ká-t játszó szereplő régi ismerősöm, szerintem egy időben kerültünk a színházba, ő is táncosként, de belőle gondolom a kitartásának és a tehetségének most már  karakterszínész vált. Mi csak Lángosnak hívtuk hiszen vörös haja van, de a becsületes neve Homonnai István. :) 
Balu és Ká (www.mnsz.eu)
 Annyira tetszett a szerep megformálása, hogy egész este azon agyaltam, hogy hogyan kellene átültetni sminkbe a kígyót.
Csengét lefektettem, apa elment focimeccset nézni és nekiestem. menet közben rájöttem, hogy egyedül marhára nehéz a hálót úgy a helyén tartani, hogy lássak is a kezemtől valamit és ne csak vakon dolgozzak. Ha újra próbálom akkor majd kérek két kezet kölcsön. :)

 
 
 



Megjegyzem a kabátot amit rajtam láttok édesanyámtól kaptam ma, ballonkabát fazonú (és vastagságú esőkabát (IMÁDOM) és hozott még nekem 2 pár szandált is. 
Minden 500Ft/darab áron volt. Hát nem drága. (még soha nem volt sárga cipőm, de ez kifejezetten tetszik)

2 megjegyzés:

  1. A smink nagyon ötletes és szép.
    A sárga szandi szuper :)

    VálaszTörlés
  2. ú,én egyszer vagy 10-15 éve láttam tán...szegeden?kecskeméten?szolnokon? a dzsungel könyvét. egy nagyon szép nő volt ká, eszméletlen hosszú uszállyal, és a sminkje...azóta is kisért.

    VálaszTörlés