Rendszeres olvasók

2012. február 14., kedd

Valentin nap - csoda történt (napi smink)

Évek óta csak említés szinten van jelen az életünkben a mai nap. Nem igazán tartok rá igényt, hiszen ha igazán szeret akkor, ne csak ezen a napon mutassa ki kötelező jelleggel, hanem bármikor amikor eszébe jut. Eszembe se jutott, hogy ma vegyek bármit is, annyit tettem, hogy reggel a szélvédőjén hagytam egy kis üzenetet egy rúzsos puszival. (Csenge meg is jegyezte állítólag amikor megnézte,  mi az, hogy még anya illata van). Ezért is lepődtem meg délután amikor balettről hazaértünk, hogy az olvasólámpán lógott egy kis csomag. Először azt hittem, hogy Csenge szórakozott, hiszen állandóan csomagol, de amikor ő volt az aki leszedte és nagy kerek szemekkel kérdezte meg az apját, hogy azt ő kapta-e, akkor jöttem rá, hogy Valentin napi ajándékban van részem. :DD
Ugye az ajándékot illik megköszönni, ami a kisasszonynak nem annyira tetszett, hiszen kimaradt az ölelésből. Csak annyit mondott: "én is hozzátok tartozom, tessék engem is megölelni!"

Mivel ma kezdődik a BL, van egy kis szusszanásnyi időm egy romantikus smink elkészítésére is. (próbálkoztam egy kis "testfestéssel" is.)

 
 
ezt a karkötőt (is) kaptam :)
 
 
 
 
Ti ünneplitek a mai napot? (megjegyzem amúgy, hogy a mai a nemzetközi óvszernap, az epilepsziások napja, az óriáskerekek napja és a vámpírok napja is egyben)

2 megjegyzés:

  1. Nem igazán ünnepeljük mi sem de majd nyitok egy virág üzletet és akkor nagyon fogom szeretni ezt a napot :)
    De hogy ma van az óriáskerekek napja is...ahh... az óriáskereket viszont nagyon szeretem :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi a minden egyéb ünnep felsorolást, jót vigyorogtam rajta. Furi ez a vámpírnap, februárt nem érzem olyan vámpírosnak, mint mondjuk Halottak napja környékét vagy nem is tudom.
    Mi sem Valentinolunk, mármint ez az 5. együtt töltött, max. egy kis cuki édességet adtam még az 1-2-3-ra, de most csak azt mondtam a pasinak, h ha hazaér, főzzünk együtt valamit (cselezés, mert nekem kellene, ám így gondoltam mégis picit más este lesz, mint egy sima főzős keddi nap, mikor én a konyhában, ő meg a gép előtt), erre hazaállított egy hatalmas adag fagyi kehellyel, ami az egyik kedvenc fagyizónkból van, mármint csak fagyizni nem is járunk oda, csak extra gyümölcsös meg pudingos óriás kelyhekért.
    Szóval meglepett, tegyük azért hozzá, h garat gyulladással fetrengek itthon szombat óta, szóval jót somolyogtam a hungarocell dobozt látván, ő persze közölte, h mandulakivétel után is fagyi kell, most is (azt meg csak halkan jegyzem meg, h nekem 6 éve vették ki és egyáltalán nem ettem utána fagyit). Persze beleettem, főleg a mindenféle gyümit nyammogtam, úgyse volt részem hosszú hónapok óta nem fagyasztott giga méretű eperben, nah meg a koktélcserkó is kedvencem. Idén tehát ünnepeltünk. :)

    VálaszTörlés