Rendszeres olvasók

2013. május 2., csütörtök

Adtam még egy esélyt az OPI-nak - I Eat Mainely Lobster

Az előző rossz tapasztalat után adtam még egy esélyt. Úgy voltam vele, hogy ha már újra vannak szép körmeim, akkor ezeken tuti fennmarad a lakk (hiszen a legolcsóbb gagyi is 3-4 napig simán bírta rajta amíg dolgoztam és órákat gépeltem).

Valami tavaszi és tőlem nem megszokott színt választottam ki. Ebből is volt több árnyalat, de ez azért tetszett meg, mert nagyon diszkréten de vannak benne nagyon apró arany csillámok.
Első csalódás, hogy ezek felkenve egyáltalán nem látszottak, sem napfénynél, sem vakuzva.
De a színe szép ettől függetlenül.



 

Itt az alján látszik a kis csillámlás.
Kicsit híg lakk, de nem vészesen és pont emiatt nagyon jól terült. Én ezeket a keskeny ecseteket szeretem, ezzel tudok szépen és pontosan dolgozni. Már egy rétegben is szépen fed, de kettővel az igazi. A száradási idővel nincs probléma, 15 perc után sikerült megütnöm a körmöm, de nem maradt nyoma.

Második csalódás, hogy már egy nap után a körmök végéről látványosan elkezdett lekopni, annak ellenére, hogy nem mostam ablakot, nem súroltam követ, csak egyszerűen kezet mostam napjában többször is (mosogatáshoz gumikesztyűt használok általában). Azt hiszem, hogy én maradok az olcsóbb lakkoknál. 
Hazahoztam az idei tavaszi/nyári OPI katalógust, Csenge egyből közölte, hogy neki mind kell.

A piros OPI lakkot kipróbálhatja: Flory
A kék boldog tulajdonosa: Nitulino ( a sorsolást Csenge végezte, rábökött a képernyőn két névre).

(kérek szépen címeket lányok emailben vagy a facebookon)

6 megjegyzés:

  1. nekem se váltak be az OPI lakkok, pedig mindenki más imádja:S

    VálaszTörlés
  2. aww,pedig szerintem nagyon szépen néz ki!

    VálaszTörlés
  3. nekem az Orly nem jött be...:( Opim csak egy van, egy alapján meg nem lehet pontos következtetéseket levonni...
    Én megtaláltam a középárkategóriás lakkokat, ami jó, és még árban is ok: Rimmel, Avon, Catrice (ebből a régiek, újról még nem tudok nyilatkozni)
    A nagyon olcsók 1-2-3száz ftosak nem bírják a körmeimen fél napot se.

    VálaszTörlés
  4. Szomorú, hogy egy OPI másnapra elkezd kopni...

    VálaszTörlés


  5. Sajnálom, hogy így jártál, nem olcsó lakkok az biztos.
    Szerintem minden márkánál, ártól függetlenül van gyenge színei, ami a tartósságot illeti :(
    A színek szépek.

    VálaszTörlés
  6. Először is dejó, hogy megtaláltalak újra! Anno a babaápolás kapcsán keveredtem ide és tetszett, hogy vannak hasonló karakterű blogger anyukák, de sajnos elvesztettem a címed :/

    Végre hallok őszinte kritikát is! Meggyőződésem, hogy az OPI lakkok körül is túl nagy a hype és azért veszik, mert "menő", közben senki nem vallja be, hogy nem éri meg. Ennyi pénzért jóval többet vár az ember egy szép színnél..

    VálaszTörlés