Rendszeres olvasók

2013. június 19., szerda

Fehér vacsorán jártunk

Kedves kis városunkban most zajlik az Operafesztivál. Ennek keretein belül flashmobot szerveztek.
Úgy gondolták (és milyen jól gondolták) jó ötlet lenne megszervezni a világ legnagyobb és legelegánsabb batyus buliját, a Fehér vacsorát.

A fehér vacsora ötlete Franciaországból indult el 25 évvel ezelőtt. Francois Pasquier nevű úrhoz, aki 1988-ban szervezett egy kerti partit, amire annyi vendég érkezett, hogy a saját kertje kicsinek bizonyult. Így a közeli parkban, a Bois de Boulogne-ban is ettek, ittak, buliztak. Azóta több ezren csatlakoztak a kezdeményezőhöz, s a helyszíneket váltogatva a Notre Dame előtt, a Concorde téren, az Eiffel torony alatt, a Champs-Élysées sugárúton vagy a Louvre belső udvarán is terítettek már meg. 
Batyus a buli, tehát mindent vinni kell.
Nekünk szerencsénk volt, mert a szervezők asztalt és székeket biztosítottak, viszont az evőeszközöktől az utolsó pohárig mindent nekünk kellett vinni, persze kötelezően fehéret. 
A helyszínt és a vacsora kezdésének időpontját a vacsora napján közlik a résztvevőkkel, de még ekkor sem a végleges helyszínt mondják meg, hanem csak egy ütközési pontot és onnan  mindenki közösen átvonul a helyszínre.

A vacsora a hagyományok szerint fehér kendő lengetéssel kezdődök és utána jöhet a habzsi-dőzsi.
 
 
Nálunk az előétel pirítós bruschetta-val, olivabogyók, baconbe tekert aszalt szilva, mentás-sajtkrémeses uborkás szendvics. 
Főételnek igyekeztünk olyat készíteni amivel nem lehet maradandóan leenni magunkat, így görög halfasírt kapros mártogatóssal,  spagetti saláta rákkal és tésztasaláta sajttal és sonkával készült.
A desszert málnás brownie és tiramisu volt.

Azért, hogy ne legyen unalmas az este hallgathattunk kamarazenét, a Traviáta próbájáról "ellógó" Keszei Borit és László Boldizsárt, egy kis moldvai népzenét, és a végén a talpalávalót egy jó kis zenekar húzta (sajnos nem jut eszembe a nevük, ha valaki tudja segítsen ki). 
A végén csillagszórózás van, amit mi sajnos már nem tudtunk megvárni. 
Remélem hagyományt teremtenek és jövőre is megrendezik.

 
 
 
 
 

Egy kis hangulat Párizsból:




4 megjegyzés:

  1. .hallottam mar errol....koszi a kepeket, biztos szep elmeny volt :)

    VálaszTörlés
  2. De jó, nagyon jó lehetett! Kár, hogy itt helyben ezt el sem tudom képzelni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. van Magyarországon is :)
      Mondjuk azért az nagy könnyebbség ott, hogy biztosítanak asztalt, széket, mert logisztikailag így is elég kemény feladat a kaját, evőeszközöket, tányérokat, díszítést stb. odacipelni, amiről azt se tudjuk előre, hol van :)

      Törlés
  3. Hallottam már erről a rendezvényről, bár még nem volt szerencsém eljutni egyre sem.
    Mi Fete Blanche-ra szoktunk járni régebben, de már két éve nem voltam.:-/ Klagenfurtban a Wörthersee-nél tartják és mindig szuper volt. Annyira jól néz ki a sok fehér ruhás ember és a fehér dekoráció. :)

    VálaszTörlés