Rendszeres olvasók

2011. június 7., kedd

Esküvői smink

Először is saját tapasztalattal kezdenék. 5 évvel ezelőtt, amikor nekem a nagy nap volt, nem mertem bevállalni azt, hogy magamat sminkeljem ki. Úgy voltam vele, hogy felkeresek egy olyan kozmetikust, akit  ismerősök ajánlottak. Azt mondták tuti a csaj, versenyeken indul, stb.

 A próbasminkeléskor elmondtam neki, hogy milyen lesz a ruhám, és hogy nekem mik az elképzeléseim. Vittem neki egy képet is, hogy kb. mire gondolok, mi az amit elvárok.

 Elkészítette a sminket és nem olyan volt amit vártam. El is mondtam, hogy mi az amit én máshogy szeretnék. A ruhám nem egy hétköznapi fehér ruha volt, hanem bordós-lilás és zöld díszítésű csipke ruha. Én ehhez egy erőteljesebb szem sminket akartam (ami amúgy is jellemző rám), amit a kozmetikus nem értett vagy nem akart megérteni.  

 Az esküvő napján hajcsavarókkal a fejemen megérkeztem a belvárosi kozmetikába. Aki már feküdt hajcsavaróval, az tudja, hogy mennyire „jó” tud lenni amikor beleépül a fejébe a fémháló. Erre nem volt tekintettel a kozmetikus és fekve sminkkelt ¾ órán keresztül. Állítólag azért mert csak így tud. (versenyeken sem fekve sminkelnek). Mire végeztünk már majd szét ment a fejem. Főleg az után, amikor belenéztem a tükörbe és a megbeszéltekkel ellentétben továbbra sem olyan smink nézett vissza rám amilyet a végén megbeszéltünk. Ismét a lágyabb, rózsaszínesebb vonal volt (idő már nem volt javítani, mert jött a következő menyasszonya engem meg várt a fodrász). Az alapozó és a púder amit feltett beültek az akkor még nem is létező ráncaimba már 1 óra múlva. Mivel semmilyen fixálója nem volt, ezért a fodrásztól kért hajlakkot. Tudod, tudom ez is megteszi, de akkor is. Nem ugyan az, mintha egy jó minőségű fixálóval rögzítette volna a sminket, mint pl.: a MAC Fix Plus spray (a választék azért van és mindenki megtalálja a neki megfelelőt). 

Ugyan a nagy izgalomba és sietség közepette, hogy mindenhova időben odaérjünk, nem volt akkor időm ezeken fennakadni, igaz a ráncok is akkor tűntek fel amikor beültem az autóba és belenéztem a visszapillantóba. Na és persze a fotókon a vastag alapozó és púderrétegtől egészen maszkhatású az arcom és mivel közel 35 fok volt erre még rájött az izzadással együtt járó csillogás is.

Amit én érdemesnek tartok megfogadni, akár magadnak készíted a sminket, akár szakemberre bízod:

-         a nagy nap előtt 2 héttel érdemes kitisztíttatni az arcot. Azért ennyivel, hogy legyen ideje helyrejönni a nyomkodás után. Magamból kiindulva nekem kell legalább 1 hét amíg eltűnnek a nyomok. De ha rendszeresen jársz kozmetikushoz akkor ezt már úgyis kitapasztaltad.
-         A smink előtt alaposan meg kell tisztítani az arcbőrt és utána feltenni egy könnyű hidratálót, persze a bőrtípusnak megfelelőt. Ajánlott valamilyen jó minőségű primer termék használata, hogy az alapozó tökéletesen megtapadjon és a bőrfelszíne is egyenletesnek  tűnik majd.
-         Az alapozó kiválasztásánál oda kell figyelni a megfelelő árnyalatra. Legjobbat úgy tudod kiválasztani, ha az arc és a nyak között állcsonton teszteled le, és lehetőleg természetes fénynél. (soha nem a kezeden, mert nem ugyan olyan színű a bőr a kézen és az arcon) Amelyik szín leginkább hasonlít a nyak színéhez, az lesz a megfelelő.
Az alapozó felviheted, kézzel, szivaccsal vagy akár ecsettel is. Ha a hajad feltűzve lesz, akkor a fület is le kell alapozni, nehogy „kilógjon a sorból”.
-       A korrektor használatáról, sok helyen sokfélét hallottam, olvastam. Van aki alapozó előtt javasolja, van aki utána. Mindenkinek ami jobban bevált. Szem alá világosabb színű korrektort javaslok, pl.: Bourjois fénykorrektor (www.shop.sminkkel.com).
      Nem csak üdébbnek tűnik majd a tekintet, de az apróbb ráncokkal is elbánik.

 -         Az alapozót egy porpúderre fixáld le. A porpúder azért is jó mert vékonyan, szinte láthatatlanul fedi a bőrt.
-         A szem :D. Vegyük figyelembe azt, hogy mi az ami jól áll, és ha korábban sem sminkeltük magunkat túl erősen, akkor ne most kezdjük el. Mindig a szemmel és a bőr tónusával harmonizáló pasztel színeket válasszunk. Persze kivétel, ha nem vagyunk egy tündi-bündi alkat, akkor jöhet az erősebb, karakteresebb smink. Szempilla spirál esetében használjunk vízállót, mert a meghatottságtól tuti könnyezni fogunk, de ha nem akkor a nagy melegben könnyen leolvadhat rólunk. Itt is ügyeljünk a minőségre, csúnya lenne, ha a reggel felkent szempillaspiráltól a templomi szertartásra felpüffed szemű szomorú ara lenne. A szemöldökről sem szabad elfelejtkezni. Ha kozmetikussal előtte nem csináltattuk meg, otthon ne álljunk neki befesteni. Ha korrigálni szeretnénk akkor por állagú, kifejezetten szemöldökhöz való festékkel. (Én a Revlon szemöldök készletét használom: megtalálható a www.shop.sminkkel.com oldalon). 


-   Pirosítóból a barackos, rózsaszínes árnyalatú a legszebb, attól olyan üde lesz az arc. Persze az árnyalatot meghatározza a bőr tónusa és a szemen használ színek is.
-    Legvégén a száj. Érdemes még a sminkelés elején egy kis carmexel, vagy más ajakírral bekenni, hogy legyen ideje felszívódni és már a tökéletesen hidratált szájra kerüljön fel a festék. Először is válaszuk ki a legmegfelelőbb szájkontúr ceruzát. Ezzel javíthatók a szájkontúr hibái, és töltsük ki a száj többi részét is vele. Erre ecsettel vigyük fel rúzst. Többféle tartós rúzs kapható már a piacon, ki, ki a maga pénztárcájának megfelelőt válasszon. Ezt is tartóssá tehetjük egy kis porpúderrel.
-         Az egészet érdemes lefújni fixálóval (ne hajlakkal :D).
 
Amit feltétlenül vigyél magaddal a fotózásra és az este folyamán is jó ha nálad van:
-         a szemfesték, amit használtál
-         porpúder, hozzá ecset, vagy puffni
-         rúzs
-         zsebkendő
-    és egy kedves ismerősömnél láttam először, azóta én is mindig hordok magamnál, az úgynevezett anti-shine mattító papírkendő. A sminket nem szedi le, de a bőrön lévő fölösleges olajos, zsíros  csillogást eltünteti. (Cadeavera CV Young – Müller drogéria)

 Íme egy lágy romantikus smink:


Ehhez a sminkhez egy nagyon könnyű alapozót használtam, mivel a bőre hibátlan volt így korrektor csak a szeme alá került  a fentebb említett fénykorrektorból. Jött a Manhattan porpúdere fixálásképpen.
A szemre alapozónak az Art deco szemhéjalapozóját használt. A belső szemzugba került a NYX white pearl pigmentje, a szemgolyó közepére egy kis Baby pink pigment, majd pedig a külső szemhéjra a Purple pigment. Az alsó szemhéjon szintén ezeket a színeket használtam.
Felkerült egy fekete spirál, mert műszempillát nem akart a hölgy, és ezáltal kinyílt a tekintete.
Pirosítónak egy barackos árnyalatot  választottam, a szájára pedig szájfény került.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése